Támogatóink 2019

Támogatóinknak és kitartó munkánknak köszönhetően 2019. november 26-án és 27-én két alkalommal újra előadtunk a Jászok című nagyszabású történelmi dal- és táncjátékot, ezúttal Budapesten, a Hagyományok Házában.

A “Jászok” című történelmi dal- és táncjáték alkotóinak, létrehozóinak elsődleges célja volt, hogy bemutassák a népcsoport rendkívül összetett, és izgalmas történelmét, felmutassák a jászok sokoldalúságát és tehetségét. Az előadásban több mint száz közreműködő vesz részt, akik döntő módon jászsági, vagy a jászságból elszármazott művészek.

A műsor tematikája a jász öntudatra és összefogásra épül, középpontjában egy mai fiatal pár áll, akik előélete elevenedik meg az előadás során, úgy, hogy a hét főszereplő hét generációt személyesít meg. A múltat és folytonosságot a Bölcsek hordozzák, akik jelen vannak minden történetben, a két gyermek pedig a jövő szimbóluma. A történet során az emberi élet sorsfordító eseményei, a keresztelő, a temetés és a menyegző is megelevenedik a színpadon. Természetesen a jászok történetének legkiemelkedőbb eseménye az önmegváltás – Redemptio – is megjelenik, énekben, zenében, táncban megmutatva az összefogás üzenetét.

Az előadás megálmodója, rendezője és főkoreográfusa a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, Mihályi Gábor, a darab zeneszerzője Melis László, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző volt. További koreográfusok: Fitos Dezső,Kocsis Enikő, Kökény Richárd, Szűcs Gábor. Vezényelt: Werner Gábor. A grandiózus műsor táncos és énekes szólistái is a népzene és az opera műfajának legjobbjai, valamint a “Fölszállott a páva” tehetséges fiataljai. A főszereplők között van Busai Bori, a 2016-os Fölszállott a páva szólótánc kategória győztese, Makula Zoltán a verseny különdíjasa, 2019-ben a szólótánc/párostánc kategória győztesei, valamint a 2014-es szólótánc kategória győztesei Fundák-Kaszai Lili és Fundák Kristóf is.

Közreműködött a Magyar Állami Népi Együttes, a Jászság Népi Együttes, a Hírvivők Ensemble, a Magyar Állami Népi Együttes zenészei és a “Jászok” vegyeskar.

TÁMOGATÓINK

Az előadás a Hagyományok Háza együttműködésével jött létre.

KÖSZÖNET A MEGVALÓSÍTÁS TÁMOGATÁSÁÉRT:

 

Pócs János 

országgyűlési képviselő

A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00131 azonosítószámú pályázat:

Kedvezményezett neve: Primula Produkció Nonprofit Kft.

Projekt címe: JÁSZOK – történelmi dal- és táncjáték összművészeti produkció utóélete, újabb előadás/ok megvalósítása

Szerződött támogatás összege: 6 Millió Forint (támogatás mértéke: 100%)

A projekt tartalma fentebb kerül bemutatásra. A projekt befejezési dátuma: 2020.02.29.